Müller Péter 90 évesen sem mond le a szerelemről, újraházasodna

Müller Péter 90 évesen sem mond le a szerelemről, újraházasodna

Müller Péter tavaly októberben veszítette el szeretett feleségét, Ágnest, akivel hét évtizeden át voltak társak. A Kossuth- és József Attila-díjas írót mélyen megrázta a veszteség, de a gyász sem zárta be a szívét: ma is vágyik a szerelemre, ismerkedik, és azt sem zárja ki, hogy újra megnősüljön. Decemberben ünnepli a 90. születésnapját, de úgy érzi, amíg képes szeretni, nem mond le arról, hogy társra találjon.

„Úgy képzeltem, hogy ennyi idős koromban pipázgató öregember leszek, aki otthon ül, de nem így alakult. Azt sose gondoltam volna, hogy az utolsó éveim lázas szerelemben telnek majd” – mondta Müller Péter, aki a felesége halála után sem akar lemondani az érzelmekről. A magány helyett továbbra is keresi a kapcsolódás örömét.

„Nem szeretek özvegy lenni! Amíg van erőm szeretni, amíg van energiám szerelmesnek lenni, addig keresni fogom ezt az érzést. Általában a nők jönnek oda hozzám. A feleségemmel is így volt. Egyszer kávézás közben azt mondta, vegyem el feleségül, én pedig mondtam, hogy jó. Amit én keresek, az az a szerelem, hogy belenézek valaki szemébe, és érzem, hogy kapcsolódunk, hogy ő az enyém. Eddig egyik ismerkedés sem mélyült el olyan mélységig, ahol azt éreztem volna, megtaláltam, amit keresek. Az érzés ismerős volt, megszólalt bennem valami, de nem tudtam átadni magam az érzelmeknek. Innen tudom, hogy az a hölgy nem az volt, akit kerestem” – árulta el.

A közelgő 90. születésnapja ellenére Müller úgy tekint a jövőre, mint amely még tartogathat érzelmi meglepetéseket. „Nem szeretem a nő hiányát. Nő nélkül én egy elveszett ember vagyok, nincs ihlet, erő, de még az eszemet is a nőktől kapom. El tudom képzelni, sőt, vágyom is arra, hogy valakit beengedjek az életembe, hogy valakihez még igazi szeretettel tudjak hozzáérni. Azt sem zárom ki, hogy újra megnősüljek, de nem ez a célom.”

A magánélet mellett a munkában is új célok várják. Most jelenik meg Önvallomás című könyve, amelyen kilenc hónapig dolgozott. Korábban úgy gondolta, nem ír több kötetet, most azonban azt sem tartja kizártnak, hogy újabb művel jelentkezzen.

„Négy évvel ezelőtt, az Anyám titkos megjelenésekor úgy éreztem, talán az lehet az utolsó kötet. Most ez az új a nagy kedvencem, nagyon büszke vagyok rá, hogy ennyi idős meg tudtam írni. Az különösen nagy öröm, hogy leírtam, egy regressziós hipnózis során visszatértem az anyaméhbe, és jobb volt bent, mint kint a friss levegőn valaha. Csodálatos érzés és élmény volt” – mondta.

Müller eddig 22 könyvet írt. Az írás számára kapcsolatteremtés is: így fordul az olvasókhoz, és olyan emberekhez is eljuthat, akikkel személyesen még nem találkozott.

„A könyveimen keresztül magamból üzenek, és a leírt gondolatok, szavak által keresem a társamat. De hamarosan az írást felváltja a beszéd, az internetre költözöm, ahol videón léphetnek velem kapcsolatba az emberek. Sajnos, a lábaim már nem bírják úgy, mint régen, ezért az utazással járó közönségtalálkozókat felváltják ezek a „házi koncertek”” – mesélte. Életműve közben újabb mérföldkőhöz érkezik: „Hálás vagyok a KAS Kiadónak, ugyanis nemcsak az új könyvemet, hanem az életműsorozatomat is kiadják, így az összes könyvem egységes arculattal jelenhet meg.”

Ajánlott