Erling Haaland Abu-Dzabiban vásárolt luxusotthont, édesapja, Alfie Haaland pedig szintén házat vett a közelben. A Manchester City norvég csatára így hamarosan apjával lehet szomszéd.
A különleges vásárlásról Haaland egy videóüzenetben számolt be, amelyet a Manchester City és az Ohana Development közös abu-dzabi ingatlanprojektjének bemutatóján játszottak le.
„Sziasztok, nagyon örülök, hogy csatlakozom a Manchester City Ohana projektjéhez” – üzente a támadó, majd egy meglepő részletet is megosztott.
„Szomszédok leszünk Abu-Dzabiban. Épp most vettem egy házat, és az apám is” – jelentette be Haaland.
Az eseményen Alfie Haaland személyesen is megjelent, ahogyan Pep Guardiola, a Manchester City korábbi vezetőedzője is.
A Yas-szigeten épülő Manchester City Yas Residences lakóparkban sorházak, ikerházak és fényűző villák kapnak helyet. A beszámolók szerint már egy kétszobás sorház ára is meghaladja a 900 ezer eurót, vagyis a 330 millió forintot. Egy öt hálószobás, mintegy 600 négyzetméteres villa körülbelül 2,6 millió euróba, azaz 947 millió forintba kerülhet, a legdrágább luxusingatlanok ára pedig a 8,9 millió eurót, vagyis a 3,2 milliárd forintot is meghaladhatja.
Egyelőre nem tudni, Haaland és édesapja pontosan melyik ingatlanokat választották, így azt sem, mennyit fizettek új otthonaikért.
A lakópark a tervek szerint nemcsak fényűző otthonokat kínál majd: Manchester City-futballakadémia, exkluzív klubhelyiségek, éttermek és sportolási lehetőségek is várják a lakókat. A fejlesztés területének több mint felét parkok és zöldfelületek foglalják el.
A luxusingatlanok vásárlói az Egyesült Arab Emírségek feltételeinek teljesítése esetén tízéves tartózkodásra jogosító aranyvízumot is igényelhetnek.
Haaland tehát nemcsak új otthonra, hanem különleges szomszédra is szert tehet: ha minden a tervek szerint alakul, édesapja mindössze néhány lépésre lakhat majd tőle.
